Hárman vagyunk, egy ember mindig felkészül valamilyen történelmi témával, a másik kettő fogalom nélkül kommenteli, közben jókat röhögünk.
Ferenc József és a komornyikja beszélgetnek:
- Miért van ez a rengeteg ember az utcán?
- Labdarúgó-mérkőzésre gyülekeznek, felség.
- Igen? És kik mérkőznek?
- Ausztria-Magyarország, felség.
- És ki lesz az ellenfél?
Amikor mindez a csatatéren történik meg, az már kevésbé vicces, avagy ne piszkáld a bepálinkázott magyar huszárokat!
Van az úgy, hogy egy nőnek nincs iszonya az uszonyoktól. John C. Lilly munkássága és Margaret Howe Lovatt delfinkísérletei külön-külön is KK-adást érnének, hát még együtt.
Ha tisztességesen tagelnénk az adásokat, Grath harmadik témájánál valami ilyesmi lenne: sólyom, drog, kémkedés, CIA, Mexikó, Szovjetunió, balfaszok, Sean_Penn. Egészen elképesztő a Sólyon és a Hóember fedőnevű két amerikai fiatal története, amiből inkább nem is spoilerezek le semmit.
Stöki maradt a magyar vonatkozású témáknál, és jól öltözzetek fel, mert hideg helyre megyünk: Ferenc József-földre, ami az Északi-sark szomszédságában található, és ahova a XIX. században elvetődött egy hajónyi férfi az Osztrák-Magyar Monarchiából. De miért tették ezt, hogyan élték túl a viszontagságokat, és miért lett médiaháború a történetükből?
Mazur másodszorra a napilapok "kis színes" rovataiba illő témát hozott, de annyiban mindenképpen historikus jelentőségű, hogy az ismert történelemben nemigen akad pechesebb ember Frane Selaknál. Ugyanakkor szerencsés sem nagyon. Az ember, akinek elképesztő clickbait-címes cikkekből állt az élete, ráadásul itt élt a szomszédban.
Grath második alkalommal egy minden szempontból problémás és diszfunkcionális család több generációjával ismertetett meg bennünket. A Getty nevet viseli képügynökség, múzeum és egy volt olajcég is, de hírhedté vált egy különösen zsugori milliárdos és egy néhol kabaréba illő, mégis tragikus emberrablás révén is. Úgy látszik, a pénz tényleg nem boldogít.
A negyedik adásra megint én készültem fel, megint magyar vonatkozású témával. Ismerjétek meg György Józsefet, az MTK egykori birkózóját, akiből első világháborús hadifogoly lett, majd az afgán emír első számú fegyvermérnöke. Fényűzés és muszlim keménykedések Közel-Keleten, ahol a világháború után valahogy folyton más magyarokba botlott az ember.
A harmadik adásban Mazur hozott témát, egyenesen Dél-Amerikából - avagy ismerjétek meg Potosít, aminek a neve ma sokaknak nem mond semmit, de egykor a világ egyik legnagyobb, legvirágzóbb és leghalálosabb városa volt. Ezüst, higany és a periódusos rendszer egyéb elemei, továbbá természeti elemek a főszereplők, no meg keményen behegyilevegőzött spanyolok.
A második adásban Grath ásott az 1904-es olimpia körülményeinek mélyére. Politikai inkorrektség minden szinten, elcsalt sportszámok utáni tömegverekedések, kőhajigálás és bikaviadal, valamint rasszista "tudományos" kísérletek egy olyan korban, amikor a kötélhúzás még olimpiai versenyszám volt. Minden idők legfurcsább olimpiája volt a St. Louis-i 1904-es.
Az úgy kezdődött, hogy Grath és én elkezdtünk 2015-ben egy Checkpoint nevű videojátékos podcastet, ami meglepően sikeres lett. Ezen jól fellelkesültünk, és egyik visszatérő vendégünkkel, Mazurral elkezdtünk egy másik podcastet tervezgetni, ami akkor végül nem valósult meg, de pár adást felvettünk. Ez volt a Képtelen Krónika, egy történelmi témájú műsorka, koncepciójában a The Dollop című amerikai podcastét nyúlva (a dolloposok engedélyével). A felállás egyszerű: a háromból egy ember felkészül valamilyen kevésbé ismert, érdekes történelmi témával, a másik kettő pedig felkészületlenül kommentálja a sztorit, néha trollkodásba hajlóan.
Az elkészült adások aztán csak nem hagytak nyugodni minket, ezért megvágtam őket, és a Checkpoint hallgatói karácsonyi bónuszként megkapták. Nem várt sikere lett ennek is, úgyhogy lettek újabb részek (eddig összesen nyolc adásnál járunk), és most ez a gyűjtőblog is elindul, ezentúl pedig megpróbálunk az évi 1-2 alkalomnál sokkal sűrűbben jelentkezni (havi egy adás jó lenne, de egyelőre nem merem megígérni ezt).
Az első adás ifj. Nopcsa Ferenc báróról szólt, akiről én készültem fel. A kalandos sorsú tudós élete kémregénybe illik, máshol pedig szerelmi drámába - hihetetlen, hogy még nem készült róla film.
